2010-12-19

Outrage


Outrage (2010)

A nagyfőnöknek nem tetszik Ikemoto és Murase barátsága, mivel Murase kábszert árul a területén. Ikemoto azt mondja Otomonak, állítson fel irodát Murase területén, s egy bárban számlával megszívatott balek odaviszi a bárban dolgozó embert, aki megkapja a pénzét, de mikor Murase tudomást szerez róla, Otomonak pénzt és az embere kisujját ajánlja fel bocsánatkérésképpen. A találkozón azonban Otomo Kimura arcát összeszabdalja, mire válaszképpen elintézik a balekot. Ikemoto és Murase engesztelő találkozáson vesz részt a nagyfőnöknél, de Ikemoto megint azt mondja, készítse ki egy kicsit Murase-t, mire azok a fogászati kezelésén tesznek is róla. Ezután Murase átengedi a területét Ikemotonak. Kimura követni kezdi Otomoékat, de azok beletolatnak, az emberét megölik, de Kimurának sikerül elmenekülnie. A területen, amit átvettek, begyűjtik a dílereket és megtudják, hogy egy nagykövetségen folyik a narkó adásvétele, mire a nagykövetet egy halott örömlánnyal megzsarolják, hogy kaszinót telepítsen a nagykövetségre, amit az általuk választott helyre tesznek át. Ikemoto arra utasítja Otomot, hogy ölje meg Murase-t, miután az nem vonult vissza teljesen, és miután megteszi, a nagyfőnök kirúgja Otomot a szervezetből. A nagyfőnök azt ígéri Otomonak, szövetséget köt vele, de később Ozawának is ezt mondja... Otomo elkapja Ikemotot a kaszinóban és a hulláját a követségi kocsiban viszik ki a kikötőbe. Ozawa és a nagyfőnök jobbkeze azonban nemsokára ellenük támad...









2010-11-27

Twist


Zei wong (1995)

John két társával eltéríti a repülőtéri rakodótelepen az egyik pénzszállítót, miután a szállítócégben a titkárnő leleste az útvonalat, és kirabolják. A rendőri egység a rablók furgonját megtalálja a rendszáma alapján, de nem jutnak vele sokra, a furgon tulajdonosa Kínában volt kurvázni a rablás ideje alatt. Kiderül, hogy a titkárnő bejött az útvonal egyeztetése közben és hogy az egyik cégvezetővel viszonya van. Az egység rááll a nőre és John nyomára bukkannak, majd sikertelenül követik a tengeren és egy exkluzív klubból is kirúgatják magukat. Az egyik elkövető testvérénél nagyobb összeget találnak, és elárulja, hogy azok Kínában vannak. Az ottani rendőrség elkapja őket és kiadja őket a hongkongiaknak, de Hong-Kongban már nem akarnak tanúskodni John ellen. Az egység két tagja saját szakállára követi John, de az a terepjárójával lemanőverezi őket az országúton és az egyikük súlyos sérüléseket szenved. Ezután az egység vezetője letartóztaja John-t és barátnőjét és kínzással akarják beismerésre bírni őket, de vigyázniuk kell, mert John ügyvédje kihasználja, ha hibáznak...






2010-11-20

Enter the Void


Enter the Void (2009)

A drogdílert lelövik a rendőrök a szórakozóhely wécéjében, mivel az ügyfele feldobta őt. A szelleme végigkíséri mi történik a hugával, aki egy vetkőző bárban táncosnő, a haverja hogyan él kivert kutyaként az utcákon és leperegnek élete kockái: hogyan veszítették el a szüleiket és hogyan boldogult Tokióban, jött utána a testvére és merültek el a kábulat örvényében...






2010-10-02

Ryuji


Ryuji (1983)

Ryu embere összeveri egy haverját, akitől később bocsánatot kér. Egy tartozás miatt börtönbe kerül, nője meg Kyushu-ba viszi a lányukat a szüleihez. Mikor kijön, úgy látja, hogy jobb, ha elválnak az útjaik. Egy kisebb játéktermet üzemeltet két emberével, de egy idő után hiányozni kezd neki a nője és a lánya. Ki akar szállni a jakuzaszervezetből és egy behajtás után ezt meg is teheti, két emberét pedig egy másik csoportra bízza. A nője után megy, és italkiszállítással kezd foglalkozni, de egy nap találkozik haverjával, aki kábítószerfüggő lett és nemsokára meg is hal, Ryu meg egyre többet gondol régi életére...







2010-10-01

Arrivederci amore, ciao


Arrivederci amore, ciao (2006)

Giorgio visszatér dél-Amerikából, de egy zsaru zsarolni kezdi egy fotóval. Pincérként kezd dolgozni, de összefut egy haverral, akivel együtt ült, s az éjszakai klubjában alkalmazza. Az egyik ügyfél tartozásának fejében rászáll annak feleségére, s kihasználja őt, amíg vissza nem fizeti az egész összeget. A főnök rájön, hogy félretesz magának a lányok bevételeiből, s összevereti őt, ő meg ráhozza a zsarut, akivel a kokainvásárlás közben rajtuk ütnek. Miután a zsaru kevesli a pénzt, bevonja őt egy pénszállító kirablásába, amit egy másik börtöntársa tervelt ki. A zsaru hozza a fegyvereket és bűnözőket: három spanyol anarchistát és két usztasát. A kitervelőket elintézik, s a rablás sikerül, de miután a zsarunak nem sikerül leszedni a tagokat, az usztasákkal alkura kényszerülnek. Ezután Giorgio egy éttermet vesz, s összejön egy lánnyal, de egy nap újra megjelenik a zsaru, s miután elteszi láb alól, a lány a híradásban látja viszont a halott zsarut...








2010-09-23

Hong Kong Thug Life


Hong Kong Thug Life (1996)

Chan Sing elszökik a letartóztatásból és haverjaival a lepukkant városrészben húzzák meg magukat. Kirabolnak egy ékszerboltot, az orgazda kifizeti őket, ők pedig élvezni kezdik az életet. Egy lakásban dekkolnak az üzleti negyedben, ami az ékszerboltokra is néz és újabb balhét terveznek. Az egyik bárban a zsaruk felismerik az egyik bandatagot a kínai nyilvántartásból, de a banda lefegyverzi őket és szórakoznak velük, miután pedig a zsaru le akarja tartóztatni távozóban, csak az menti meg, hogy Sing fegyvere csődöt mond. A bandatagok egyre gondatlanabbak és kurváznak, míg Sing a lepukkant negyedben felszedett csajjal tölti idejét. A zsaru megtudja, hogy beépített ember van a bandában. Újabb sikeres rablás. A zsaru abból, hogy látta őt Sing a rablás helyszínén, elkezdi átkutatni a környező házakat. Az egyik gangon fel is figyelnek rájuk és tűzpárbaj alakul ki. Sing az egyik bandatagot, aki ledobta a pénzes táskát, használja pajzsként és menekül meg a rendőrök orra elől. Miután a rendőrök figyelni kezdik az utcát, az orgazdát támadják be, megölik őt és csak ő tudta a széf kombinációját. A rendőrök egymillióra emelik a vérdíjat. Sing és bandája egy pazar hotelben száll meg, de nem maradhatnak sokáig, fogyni kezd a pénz. Felkeresik a fegyverkereskedőt, de tévedésből azt gyanítja, hogy fel akarja dobni őket, ezért Sing megöli. Hongkongban szerzetesnek öltözve közlekedik, majd az erős rendőri jelenlét ellenére a banda megtámad egy pénzszállító kocsit. Amikor állóháború alakul ki a rendőrökkel, Sing legjobb haverját öli meg, mikor az távozna, majd a másikat, miután az otthagyná a pénzszállítóval. Sing a tengerbe veti magát és később mikor Kínából újabb bandatagokkal visszatér, golyót kap és letartóztatják.