2010-08-27

The Unmatchable Match


Feng yu tong lu (1990)
Egy banda kirabol egy gyémánt-szállítmányt, de az eladásnál összeszólalkoznak a vevőkkel és a közvetítő Feinek menekülnie kell. Hajóra már nem tud szállni, mert lekapcsolják és a főnyomozó azt találja ki, hogy egy fedett zsarut küld be vele a börtönbe, de az átszállításnál megtámadja őket a rablóbanda és először egy haverjánál húznák meg magukat, de az feldobja Feit a vevő bandánál, s végül a fedett zsaru lakásán kötnek ki, amit a rendőrök figyelnek. Meglátogatják Fei régi főnökét, aki egy behajtás melót tud csak adni egy vállalatnál, de amikor odamennek, kiderül, hogy a dolgozók bérét kéne elvinniük, ami nem tetszik nekik és összetűzésbe kerülnek a főnök két emberével is. Fei a volt nőjétől kap pénzt az elutazásra, a fedett zsaru elmondja felettesének, hogy mikor és melyik dokknál érkezik a hajó, amivel le akar lépni a társa. Az viszont leadja a drótot és a hajón a rablóbanda várja őket lesben, de a fedett zsaru közbelép és meg tudnak lépni miután a rendőrség is körbezárta a dokkot. A zsaru lövést kapott és egy zugorvos műti ki a golyót. A zsaru barátnője esküvőre készül, s tiszta vizet kell öntenie a pohárba, de ott megjelenik a rablóbanda bosszúéhes főnöke, Guts is...













2010-08-22

the Good Guys [TV]


the Good Guys (2010)
I.
Egy párologtatókészülékes lopási ügyben nyomoz a két balfék zsaru, s miután az egyikük elhetyegett a sértettel - régebben a hekus valami ügy kapcsán szerepelt a tévében -, az elkövető dns-e nyomán eljutnak egy orgazdához, azonban azt egy plasztikai sebész felkérte, hogy tüntesse el egy páciense hulláját, aki egy narkócsempész aki átverte a főnökét, így aztán az elküldte a második legjobb bérgyilkost, aki most a zálogházban az orgazdával tűzpárbajt vív, mikor a két zsaru odaér. Végül kicsúsznak a kezükből és a felettesük elveszi tőlük az ügyet. Egy trükkel azonban a helyszínről szereznek egy telefonszámot, amivel eljutnak a sebészhez, akitől miután újra összetűznek a bérgyilkossal, kiszedik, hogy az orgazda hova beszélte meg a találkát a bérgyilkossal, mivel az a hulla golftáskáját akarja rajta, de jön a kocsijában eltüntetett narkócsempész bosszúra éhesen Mexikóból, túszul ejtve a zsaru friss barátnőjét és a narkófőnök is befut az első számú bérgyilkossal...




La Balance


La Balance (1982)

Megölnek egy besúgót, a zsaruk sötétben tapogatóznak és a negyed urát, Massina-t akarják elkapni. Egy régi emberét szúrják ki, aki összekapott vele, miután megfektette a nőjét, és most striciként dolgozik. Beviszi őt is, meg a nőjét, de nem áll kötélnek, a nője azt ígéri felhívja majd őket. Miután ez nem történik meg, egy másik kurvától tudják meg és jutnak el új lakásukra, ahonnan újra beviszik a stricit, a nője pedig felhívja a zsarut. A nő elköpi Massina heroinárusának rejtekhelyét, ami alapján el is kapják. A strici felkeresi Massina-t és egy régiség-kereskedő kirablását dobja be nekik azzal, hogy egy Matisse van nála. A zsaruk megdolgozzák a stricit, mivel egy hónapig nem jelentkezett, majd másnap felhívja őket a kávézó nevével, hogy találkozóra mennek, de ott kiszúrja a két zsarut a csapos és Massina embere ellátja a fiatal zsarut, miközben a másikat sakkban tartja a hátulról kerülő két srác, akikkel találkoztak. Ezután a zsaruk meglátogatják a stricit és elviszik, s egy játékteremben esnek neki, míg azt nem mondja, hogy feldobja Massina-t. A régiségkereskedő kirablását a rendőrök is figyelik, de miután a stricit kitessékeli a furgonból Massina és forrófejű emberével mennek tovább, a zsaruk 'kocsiba-belerohanás-és-letartóztatás' terve csak félresikerült akció lehet a városban...

Ha nem látod a zsarukat, akkor vagy bajban.

Ez bűnüldözés. Néha rögtönözni kell.

- Ha nem kúrja el, tisztán jön ki ebből.
- Egy zsaru szava.










2010-08-20

Sacrifice


Sacrifice (2000)

Iceman Tyler börtönbe kerül egy bankrablás miatt és ott hívást kap: a lányát megölték. Egy gemkapoccsal kiszabadítja magát az átszállításnál és megkaparintja a mellette ülő őr fegyverét... Elköt egy kocsit és a temetésre megy. A volt felesége házánál rajtaütnek a zsaruk, de meglóg. Felkeres egy nagykutyát, az nem, de a nője segít neki a szóbakerült pénz fejében. Egy újabb késelés után a tévében sorozatgyilkosról beszélnek. A nő tud arról, hogy a főrendőrök összejátszanak a drogcsempészekkel és Tyler lefotóz egy átadást és később, miután letolta a kocsiját az útról, a rendőrtől a fotókért cserébe a nyomozás anyagát akarja. Egy füles alapján megtudják, hogy az egyik áldozatot a helyi drogterjesztők ölték meg úgy, mintha a sorozatgyilkos tette volna. Így ki tudják következtetni, hogy mi alapján öl a gyilkos...

- You're just a criminal with a badge.

- I got bad news and I got good news.
- Give me the bad news first.
- The bad news is that the good news gonna cost you 5000 dollars.

- Get yourself out of the rain.








2010-08-08

the Big I am


the Big I am (2010)

Frankie bandája Donra támad a garázsában és félholtan a kocsijukba teszik, de Skinner, egy piti rabló elviszi a kocsit, mert egy rendőr üldözi. Don visszatámad, kinyír párat a bandából és a srácnak odaadja amivel az egy feka bandának tartozik, majd bevezeti őt az ő világába és nemsokára meg is teszi őt alfőnöknek, mert neki be kell mennie a zsarukhoz, ki akarják hallgatni. Itt adódik a lehetőség Skinner-nek, hogy kilépjen a régi sivár életéből, amíg Don bent van, megtudja, ki dobta fel őt... A banda nem hisz benne, hogy sokáig húzza, első útja Frankie-ékhez vezet, ahonnan a garázskamera felvételével jut ki élve, majd kavarni kezd Don nőjével, akinek egy veszélyes bérgyilkos barátja van, s miközben csempészett lányok érkeznek megvételre, a feka banda tagja a nővérére támad...






2010-08-07

Blood Stained Tradewinds


Blood Stained Tradewinds (1990)

Miután visszavernek egy japán betolakodó bandát, a triádfőnök azt akarja, hogy két fogadott fia közül Cheng kövesse őt a banda élén, de az visszautasítja, így a főnök elküldi őt és a másik lesz a főnök. A srác Tajvanra megy, ahol beleszeret egy utcalányba, de annak testvére folyton pénzért zargatja a lányt. Egy nap egy banda elfoglalja a hongkongiakhoz tartozó kaszinót és az egyik főembert megtámadják otthonában. Az egykori triádfőnök elküldi lányát, hogy hívja vissza Cheng-et, de az esküvőre készül. A hongkongiak egy raktárba hívják a japánokat, hogy ott aztán megegyezés helyett végezzenek velük, de kiderül, hogy valaki lepaktált az ellenséggel közülük...